Egyházasdengeleg Község Önkormányzata bevezeti az iparűzési adót
2022.12.07. Egyházasdengeleg Község Önkormányzata bevezeti az iparűzési adót 2023. január 1-től, melynek mértéke 1% lesz. Az erről szóló rendeletet novemberben alkotta meg a képviselő-testület, mely már olvasható is a nemzeti jogtár önkormányzati részén: Ide kattintva elolvasható a rendelet.
A gépjárműadót a kormány több évre előre elvette az önkormányzatoktól
2020.06.10. A kormány június 5-én közzétett egy költségvetési kitekintését, ami 2024-ig mutatja be a kormányzati terveket. Ebből kiderül többek között, hogy amit a járvány miatt elvettek most az önkormányzatoktól, azt később sem kapják vissza, a tervek szerint még 2024-ben is a központi költségvetésnek jár majd a teljes gépjárműadó. Részletek itt olvashatók. […]
A gépjárműadót a kormány elvette az önkormányzatoktól
2020.04.10. A 92/2020. (IV. 6.) Korm. rendelet 4.§. alapján az önkormányzatok az eddigi 60% helyett immár a beszedett gépjárműadó 100%-át kötelesek a központi költségvetésbe befizetni. Ez alapján sajnos már Egyházasdengeleg Önkormányzata sem tudja a gépjárműadó 20%-át a vállalkozók részére támogatásként adni.
Értesítés ügyfélszolgálati szünetről
2019.11.25. A szekhely3043.hu ügyfélszolgálata 2019. november 27-én (szerdán) zárva tart. November 28-tól újra a megszokott rend szerint fogadjuk ügyfeleink megkeresését. Köszönjük megértésüket és türelmüket!
Értesítés ügyfélszolgálati szünetről
2019.07.24. A szekhely3043.hu ügyfélszolgálata 2019. július 29-én és 30-án zárva tart. Július 31-től újra a megszokott rend szerint fogadjuk ügyfeleink megkeresését. Köszönjük megértésüket és türelmüket!
A szekhely3043.hu általános szerződési feltételei 2018. szeptember 1-től kis mértékben módosulnak.
A szekhely3043.hu általános szerződési feltételei 2018. szeptember 1-től kis mértékben módosulnak. A szekhely3043.hu általános szerződési feltételei 2018. szeptember 1-től így módosulnak:
Értesítés ügyfélszolgálati szünetről
2018.08.13. A szekhely3043.hu ügyfélszolgálata 2018. augusztus 15-én (szerdán) áramszünet miatt zárva tart. Megértésüket köszönjük.
Értesítés ügyfélszolgálati szünetről
2018.03.19. A szekhely3043.hu ügyfélszolgálata 2018. március 20-án (kedden) áramszünet miatt zárva tart. Megértésüket köszönjük.
Értesítés ügyfélszolgálati szünetről
2017.11.13. A szekhely3043.hu ügyfélszolgálata 2017. november 23-án és 24-én (csütörtökön és pénteken) áramszünet miatt zárva tart. Megértésüket köszönjük.
2017. március 8-án ügyfélszolgálati szünet!
2017.03.07. 2017. március 8-án ügyfélszolgálatunk technikai okok miatt zárva tart.